|

Vajon ki a blog új cikkírója?
19 éves korom óta foglalkozom Forexszel, és rögtön azzal indítottam, hogy puszta lelkesedésből rövid úton eltapsoltam 5000 dollárt. Nem volt jó érzés.
Hál’ Istennek ezt a „tanulópénzt” azóta többszörösen vissza tudtam hozni, és ahhoz szeretnélek hozzásegíteni, hogy ezt a súlyos árat Te már ne fizesd meg!
Geryvel 4 éve ismerkedtünk meg egyéb üzleti dolgok kapcsán, és sok tekintetben felnyitotta a szememet. Neki is köszönhetem, hogy ma már az ereimben is a FOREX csordogál, és szép bevételem van belőle.
Gerynek szívügye, hogy a FOREX piac iránt igazán komoly érdeklődők valódi segítséget kapjanak, olyat, amit máshol nem adnak meg nekik. Tudnod kell, hogy annak idején én is arra vágytam, hogy valaki segítsen, tanfolyamokat kerestem, de bármit is találtam, valami mindig hiányzott.
Tudom, hogy Gerynek az oktatás milyen fontos, és megkért: én is szálljak be, és segítsek Neked a sikeressé válás útján. Ha elfogadod a segítségemet, úgy érzem, Geryn és Ádámon kívül az én tapasztalataimból is erőt meríthetsz!
Apropó, még be sem mutatkoztam. Nos, Gery kifejezett kérésére a kilétemet csak a következő cikkemben árulhatom el!
Csaknem 5 évnyi tapasztalataimat az alábbi 3 fő szabályban foglalnám össze:
Ezen általánosságok betartása kulcsfontosságú egy trader életében. A fontos és alapos tervezéshez, valamint a lehetőségek végletekig történő latolgatásához és elemzéséhez ezt a 3 pontot bele kell, hogy égessük az agyunk egy tartós részébe azért, hogy kezdő kereskedőből később profivá válhassunk, és azért, hogy egy labilisabb lelkiállapotban – melyet általában egyéb magánéleti és családi viszályok generálnak – is képesek legyünk arra, hogy elkerüljük az alapvető bakikat, és ne hozhassunk végzetes döntéseket.
Labilis lelkiállapotban teljesen értelmetlen és kifejezetten tilos a kereskedés!
Kizárólag jó tervezéssel lehet konzisztensen és nagy pénzt szakítva kereskedni, és nem úgy, hogy minden szembe jövő lehetőséget lekereskedünk, hiszen az még azt jelenti, semmit sem tudunk az igazi kereskedésről!
Sokszor érthetetlen számomra, hogy miért akar valaki nagyon sok pozíciót felvenni, hiszen pont az ellenkező az, ami sikeres lehet.
Amire valójában szükségünk van, nem más, mint:
Ezek közül a legfontosabb a tervezés. Tervezni már csak az tud, aki kereskedett, és globálisan látja a FOREX világát, és nemcsak egy devizapár chartját nézi, és ott beállít egy TP (take profit, profitkivét) és egy SL (stop loss, veszteségstop) értéket.
A kereskedés nem erről szól, és az az út, amíg ezt megértjük és megtanuljuk, az lesz, ami professzionális kereskedővé tesz minket, hiszen a tervezéshez kereskedő programok, áradatok, független és azonnali híreket szolgáltató rendszerek, és egyéb technikai eszközök szükségesek.
A FOREX kereskedők világszintű „olimpiáján” nincsenek ezüstérmesek.

Vagy Te kapod az aranyérmet, vagy Te adod másoknak!
Ahhoz, hogy sikeres legyél, meg kell szervezned az egész életed, hogy aztán kereskedhess. Aki a saját életében nem tud rendszert és rendet teremteni, az soha nem lesz profi kereskedő!
Amikor mások egy jó filmet néznek, akkor Neked a chartokat kell bújnod és elemezned. Amikor mások zenét hallgatnak, akkor gyakorolnod kell. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!
Törekedj a tökéletességre! Még ha tudjuk is, hogy soha nem érhetjük el, a fejlődésnek mindig mindenkinél van egy újabb dimenziója, csak fel kell ismerni!
SharePszichés felkészültségünk és önmagunk megismerése nagyon fontos momentum a kereskedési stratégia kialakításában, hiszen, mint már említettem, technikai felkészültségünk csak 30%-ban határozza meg sikerességünket, sikerünk 70%-ban pszichés dolgokon múlik.
Stresszhelyzetben az ember képes leblokkolni és elfelejteni a racionális gondolkodást, mivel a kereskedés során nem más, mint saját tőkéje, évek munkája, vére-verítéke forog kockán.
Ha előre eldöntjük, mennyi pénzt kockáztatunk, vagyis pontosan mekkora összegről tudnánk lemondani, akkor a lehetséges veszteség tükrében a stresszes környezet elviselhetőbb lesz.
Az emberi agy kisagyból, nagyagyból és a limbikus rendszerből áll. Stresszhelyzetben a limbikus rész veszi át az irányítást, és a racionális gondolkodás helyett egy leblokkolt állapotba kerül az agyunk.

Ez természetes, de ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor a ki kell zárnunk a stresszt, és higgadtan kell döntenünk. Így elkerülhető az amúgy jó pozíció idő előtti lezárása.
Kezdő traderekkel gyakorta megesik, hogy hirtelen megijednek, ijedtségükben mínuszban zárják az amúgy jó pozíciót, és ezzel veszteséget realizálnak. Az árfolyam ezek után gyakran abban az irányban megy tovább, mint amit eredetileg vártak. Ettől viszont elmegy a kedvük, és ha ez többször megismétlődik, az emberek jelentős része feladja a kereskedést, mondván: „nekem ez nem megy, nem is erőltetem”. Ez nagy hiba!
Ha ezt Te ki tudod küszöbölni, már sokkal sikeresebbek vagy, mint a legtöbb kezdő!
A stressz kezelése nagyon fontos a kereskedés során, és szinte ez az egész kereskedés legnehezebb része.
ShareMúltkori cikkemben igyekeztem átfogó képet adni a FOREX kereskedésről, most pedig szeretnék pár sort írni a kereskedés alapjairól, hiszen a legtöbben itt véreznek el.
Ha egy boltot szeretnénk nyitni, vagy bármilyen vallakozást szeretnénk indítani, először is üzleti terv, stratégia és jó pszichológiai profil kell ahhoz, hogy elérjük a célunkat. Fel kell mérnünk a kereslet és a kínálat egyensúlyát, hiszen minden piacot az mozgat.
Pl.: ha a piacon öt alma van, és hárman licitálunk rá, akkor az árat lefelé hajtjuk. De ha 10-en licitálunk, akkor az árak felfelé mennek.

A piacon vagyunk!
Ha sikeres akarsz lenni a FOREX piacon, akkor pár dolgot meg kell értened, és be is kell tartanod!
Tudnod kell, hogy Neked, mint FOREX tradernek, a következő a feladatod:
Ha ezeket a dolgokat megtanulod, akkor Te is sikeres trader lehetsz!
A chart olvasása fontos dolog, de úgy gondolom, ez csak a 30%-ban határozza meg a nyereséget. Saját pszichéd adja a többit, és ha a félelmedet az esetleges veszteség iránt legyőzöd, akkor már teljesen jó trader vagy.
Ne feledd: aki mer, az nyer!
ShareA FOREX kereskedés, ha ismered a piacot és tudod, mit csinálsz, akkor kis kockázatú, de nagy hozamú kereskedés, és ezért érdemes vele foglalkoznod. Én azt szoktam mondani, hogy ha elég régóta kereskedsz, és tudod, mikor kell belépni a piacra, akkor lényegében napi 30 perc odafigyeléssel könnyen megkeresheted a mostani fizetésed többszörösét!

Aranytojást tojó tyúk
Ezek a tények, de joggal kérdezheted: Mik a buktatók?
Azt gondolom, a buktatók akkor jönnek, ha nem vagy elég felkészült pszichésen, stresszhelyzetben nem tudsz helyes döntést hozni, illetve ha túl vakmerő vagy.
A legtöbb trader ellensége önmaga! Ez nagyon fontos, és ezt kell leküzdenünk, na meg persze az alapokat megtanulni, mert be kell lássuk, a mi kis pénzünkkel nem tudunk egy ekkora piacot mozgatni. Szóval egy rossz döntés finanszírozása teljességgel csőd.
Mekkora pénz szükséges ahhoz, hogy a FOREX piacon „játsszunk”?
A mostani számítógépes rendszereknek köszönhetően és a brókercégek nyújtotta tőkeáttét miatt lényegében akár már 500 USD-től nyugodtan el lehet kezdeni, de vannak brókercégek, ahol már centes alapon, akár 20-50 USD-vel is lehet tradelni, szóval ez nem túl nagy kockázat.
És meg egy jó hír: léteznek kereskedési robotok, amik helyettünk kereskednek érzelmek nélkül. Ez jó hír, mert sokszor ha az érzelmeket kizárod, akkor sikeresebb lehetsz ezen a piacon. Persze robotból is annyi van a piacon, mint égen a csillag, ezért nagyon érdemes tüzetesen megvizsgálni! (Erről még beszélünk később.)
Most már tusz mindent a Forexről; remélem, sikerült felcsigáznom az erdeklődésedet.
Kovetkező cikkemben igyekszem meghatározni az alapfogalmakat, valamint megtudod, mi a különbség a nyereséges és a veszteséges trade között.
ShareKedves Olvasónk!
Cégünk szeretne meghívni Téged egy alapozó FOREX képzésre, mely a devizatőzsdéről nem csak átfogó képet, hanem olyan komoly gyakorlati oktatást biztosít, mellyel gördülékenyen indulhatsz el a nemzetközi devizapiaci kereskedésben.
Sőt! A könnyebb elinduláshoz cégünk egy 50 USD összegű számlát ad ajándékba a képzésen résztvevőknek.
Képzési tematika: A Forex piac rejtett buktatói és lehetőségei (Alaptanfolyam kezdőknek)
1. Bevezető
2. Mi a FOREX?
a. Fogalmak
b. Forex piac
3. Piac elemzési módszerek
a. Devizapár
b. Chart – Kereskedési felület
c. Chart elemzés – vonal, gyertya, oszlop
d. Pip
e. Spread
f. Tőkeáttételes Kereskedés
g. Kereskedési idők – time frame, nagyítások
4. Brókercég
5. Számlanyitás
a. Demo számla – élő számla
b. Utalások
c. Fundamentális és technikai kereskedés
d. Kereskedési platformtelepítés, platformismertető
e. Stop loss, take profit, csúszó stop technikák
f. Piaci és limit megbízások
6. Trendek
a. Bull – bear / emelkedő piac – eső piac
b. Emelkedő trend
c. Csökkenő trend
d. Vízszintes trend / Range
e. Támasz és ellenállás szintek
7. Alakzatok
8. Indikátorok
9. Általános Money Menedzsment (MM) szabályok
a. Kötésarányok
10. Adózási tudnivalók
11. Gyakorlati tanácsok kereskedési felület használatához
a. Megbízás bevitele
b. Megbízás zárása
c. Árfolyamablak
d. Stratégia teszter
e. Indikátor feltétele a Chartra, beállítása.
12. Kereskedés pszichológiája
13. Élő számlanyitás
14. Kereskedési jelzések
15. Expert Advisor-ok
16. Automata kereskedési rendszerek lehetőségei
A képzés időpontja: 2010.02.09. – Kedd – 13:00-18:00
Jelentkezési határidő: 2010.02.07. – Vasárnap
Képzésenkénti maximum létszám: 10 fő – regisztráció jelentkezési sorrendben
A képzés helyszíne: 1081 Budapest, Rákóczi út 73. (Bejárat a Berzsenyi utca felől)
A Képzés díja: 22.900 Ft
Mit tartalmaz a képzés?
Egy nagyon intenzív alapozó, és elmélyítő FOREX képzést, mely a jelenlegi egyik leghatékonyabb befektetési formát hozza Ön elé. Egy ajándék 50 dolláros kereskedési számlát, valamint minden képzésen résztvevőnek egy saját névre szóló brókerszámlát is nyitunk. Ezen felül az egész nap folyamán szendvicsek, üdítő és kávé áll a résztvevők rendelkezésére.
Az oktatás eredményére pedig garanciát vállalunk!
GARANCIA! Amennyiben a képzésen megtanult technikákat alkalmazva az ajándékba adott induló számlán az 50 dollárt sikerül megduplázniod, úgy visszaadjuk Neked a képzés teljes összegét. Ezen garancia feltételei az oktatás során részletesen bemutatásra kerülnek.
Jelentkezz a képzésre neved és telefonszámod megadásával emailben: gergely@forexcurrencyblog.com, vagy telefonon: +36304536940
Share