Név: *
E-mail cím: *


Egy kis gazdasági körkép!

Szeretnék néhány fontos, és jelentős információt megosztani olvasóinkkal. A körképet pedig Európán kívül kezdeném, mégpedig Ázsiában.
A Japán tőzsde másfél éves csúcsnál tart, míg a többi ázsiai tőzsdén kisebb zuhanás ment végbe, a befektetők pedig túlértékeléstől tartanak.
A bizonytalanságot leginkább az váltja ki, hogy a befektetők szerint úgy tűnik, az ázsiai részvények túlértékeltek,
A japán és az indonéz tőzsde viszont eltér a régió többi tőzsdéjétől. Ez a két tőzsde erősebb is mint a többi ázsiai tőzsde (most).
Az összes többi tőzsdét, mint pl. a tokiói, sanghaji, a hongkongi és az ausztrál tőzsdét is a csökkenés jellemezte.
Ázsia után ugorjunk Európába, ahol jó hírnek számít, hogy végre már Nagy Britannia is kezd kikerülni 18 hónapos recessziójából.
2008 első negyedéve óta most bővült először a brit gazdaság a 0,4%-os növekedésnek köszönhetően. Ez felülmúlta az elemzők várakozásait is, ami 0,3% volt!
A statisztikai hivatal szerint, a magas színvonalú szolgáltatások, építkezések és a mezőgazdasági termelés kombinációja hozhatta meg a sikert.
Ezek az adatok derűre adhatnak okot, de azt megváltoztatni nem tudják, hogy a fellendülés lassú lesz, továbbá, hogy a monetáris politika változatlan marad.
Hasonló jó hír, hogy a török gazdaság ismét megízlelhette, milyen is növekedés íze. A török GDP 6%-al nőtt az előző évhez képest. A növekedés túlszárnyalta a várakozásokat is, a Bloomberg elemzői ugyanis 4,3%-os növekedésre számítottak. A gazdaság ismét növekszik az országban, a kormány pedig, 3,5%-os növekedésre számít idén.
Ezek az információk optimizmusra adhatnak okot, és reméljük, hogy a növekedés már egész Európa területén tapasztalható, továbbá tartós lesz.

Share

Megnyíló befektetési lehetőségek!

A befektetők időről időre újabb lehetőségeket kutatnak. Mi az okuk erre? Szeretnének magasabb hozamot elérni, vagy csupán azok közé szeretnék sorolni magukat, kik elsőként próbálnak ki valamilyen új lehetőséget? Minden bizonnyal a hozam étvágyuk az, ami ilyen döntésre kényszeríti őket.
A befektetések új célpontjai a határzóna országok lehetnek, melyek főképp afrikai vagy ázsiai országok. Ezek a piacok kockázatosabbak, de nagy hozammal is kecsegtetnek.
A határzóna országok olyan országok, melyek gazdasága viszonylat fejlett, mégsem tartozhatnak a feltörekvő országok közé. Ilyen ország pl. Románia, Ukrajna, Nigéria, Argentína, Vietnám.
Az ilyen országok piacai likvidek, így az alacsony forgalom esetén hosszú időbe is tarthat míg egy eszköz eladásra kerülhet, így ez magasabb kockázattal is jár.
Ami a piacok mellett szól viszont, hogy teljesítményük szinte független a nyugati országok gazdaságától, ez lehetőség lehet a fejlett országok inflációs kockázatának csökkentésére.
Az infláció pedig nem más mint a piac túltelítődése pénzzel. Az ilyen inflációs kockázatokat viszont a devizapiacon még ki is lehet használni!!!. A legmegfelelőbb kereskedési rendszerek lehetővé teszik, hogy bizonyos deviza gyengüléséből is profitálni lehessen.
De térjünk vissza ezekhez a piacokhoz. Mint tudjuk a gazdasági válság hatására mindenki jobban figyelni kezdett vagyonára, és biztonságosabb helyen szerette volna befektetni. Az idő teltével viszont ismét nőtt a befektetők kockázati étvágya, így a feltörekvő országokban fektették be pénzüket, ennek hatására emelkedő árfolyamot lehetett megfigyelni.
Ezek a piacok viszont mára túlértékelté váltak, miközben a határzóna országok lemaradtak a növekedésben. Igaz a feltörekvő országokban sem fényes a helyzet, sőt az elemzők még a közeljövőre is csökkenést várnak. A határzóna országok felé egyelőre csak az intézményi befektetők vették az irányt.
Tudni kell, hogy az afrikai piacok a válság alatt is növekedést produkáltak, de ne szédítsen meg senkit ez a tény, valamint az, hogy ezek a piacok alulértékeltek. Az éremnek ugyanis két oldala van, a várható magas hozam mellé alacsony likviditás, magas áringadozás, valamint magas kockázat tartozik. Ha valaki mégis kiemelkedő hozamot szeretne elérni, nem biztos, hogy az ilyen befektetések mellett kellene döntenie.

Share

Tőzsdézzünk kereskedési szoftver segítségével?

Az emberek többsége úgy gondolja, hogy tőzsdézni nem egyszerű dolog, illetve nagyon nagy kockázatokkal jár. Teljesen igazuk van. Arra, hogy valaki egyedül tőzsdézni tudjon nagyon felkészültnek kell lennie. Ismernie kell a tőzsde minden apró szegmensét. Nem beszélve a devizatőzsdéről.
Az a cél viszont, hogy a tőzsdén érjünk el magas hozamot egyre közelebb került az emberekhez. Különböző kereskedési szoftverek lehetővé teszik, hogy akit kicsit is érdekel az e fajta befektetés, kereskedés, itt érhessen el magas hozamot.
Az ilyen szoftverek segítségével számos befektetési lehetőség érhető el, lehetővé teszik, hogy azonnali ügyleteket köthessünk, akár a határidős befektetések feltételeivel.
A különböző rendszerek segítségével, határidős termékekkel, részvényekkel is üzletelhetünk.
A rendszerek a nap 24 órájában működnek, persze az adott piac nyitva tartásától függően.
A szoftverek kereskedési felülete jól átlátható, így lehetőség van pozícióink állandó figyelésére is.
Az automatizált kereskedés nagy előnye még, hogy a tőke nincs futamidőhöz kötve, vagyis magas likviditású befektetésről beszélünk.
Úgy érhetünk el kimagasló hozamokat, hogy hatástöbbszörözést használunk, nem kell otthon ülni a gép előtt napokat, és százezreket költeni különböző képzésekre.
Miért nem kereskedünk akkor ilyen szoftverek segítségével? Nem szeretnénk magas hozamot elérni ezeken a piacokon? Ezeket a kérdéseket érdemes átgondolni.
Ínycsiklandozónak egy szoftver által kezelt példaszámlánk élő működése:

http://forexinvestments.mt4live.com

Ha továbbra is érdekli ez a lehetőség, beszéljen róla a pénzpiac világában jártas személlyel.

Share

Hogyan gondolkodnak az átlagemberek a megtakarításokról, és a befektetésekről?

Amikor egy átlagember ingatlanvásárlást, illetve bármilyen más befektetést fontolgat, a legfontosabb, amit meg kell határoznia, az, hogy mikorra várja a befektetése megtérülését, illetve a megfelelő hozam elérését.
A befektetések többségében magasabb hozam esetleg több éves lekötést is jelenthet, ezzel viszont az a baj, hogy az átlagember gondolkodása nem teszi lehetővé, hogy hosszútávon gondolkodjon, így számos lehetőségtől zárja el saját magát.
Az átlagember a hosszútávot maximum négy vagy öt évnek gondolja, ez viszont csupán középtáv.
Arra a kérdésre viszont, hogy miért nem preferálnak hosszabb időtávot, a válaszok többsége a munkahely bizonytalanságot, illetve azt tartalmazza, hogy nem lehet tudni, hogy alakulnak majd a pénzügyi lehetőségeik.
Ebben van igazság, viszont nem lehet mindent rövidtávon megoldani, és az életben számos olyan tényező van, amit észre kell venni, pl. a gyerekek, illetve a nyugdíj.
Bekövetkezhetnek viszont olyan helyzetek is, mikor a félretett pénzt nem arra kell költeni, amire szántuk, de ilyen esetben sincs baj, ha a pénzt a megfelelő helyen tartjuk, és rendelkezésre áll, ha a szükség úgy hozza.
Az átlagemberek a jövőből fakadó bizonytalanságot különböző tévhitekkel próbálják magyarázni, persze ezt ők nem tudják, számukra az állítások szentek.

Ilyen tévhitek pl.:
- A bankban biztos helyen van a pénz – a bankban biztonságosabb a pénzt tartani, mint otthon a párna alatt, de a pénz reálértéke állandóan csökken,
- A biztosító fizetni fog – hány ember próbált már meg nagyobb összeget fizettetni a biztosítóval?
- A tőzsdézés kockázatos – ez így teljesen nem igaz, fontos ugyanis, hogy milyen részvényről, illetve tőzsdei termékről van szó, és milyen időtávról.

Felmérések bizonyítják, hogy az átlagemberek főleg olyan információk szerint döntenek befektetéseikről, melyek könnyen hozzáférhetőek – pl. a média által nyújtott információk.
Gondolkodást befolyásoló tényező továbbá a túlreagálás. Az emberek sok dolgot túlreagálnak, nagyobb súlya van pl. 100 euró elvesztésének, mint 100 euró megnyerésének.
Az emberek ilyen tényezők alapján döntenek befektetéseikről, mondanak le kisebb kockázatokról, így egyben a nyereségről is.

Share

Még mindig?!

Mint ahogy az utóbbi bejegyzésekben, még most is Görögországgal foglalkozom. Talán ez az egyik legizgalmasabb téma, amiről most írni lehet. Mint már tudjuk a görögöknek sürgősen tenniük kell valamit, hogy a mostani helyzetet javítani, korrigálni tudják. Sikerült felfedezniük, milyen nagyságú a költségvetési lyuk. Siker! :D Nem ilyen vidám a helyzet, ha már a számot leírjuk, ami nem kevesebb, mint 4,8 milliárd euró! Várhatóan a szeszes italok, a dohány termékek, és a forgalmi adó értékét fogják jelentősen megemelni, míg a közalkalmazottak fizetését csökkenteni fogják. A piac arra számít, hogy a bejelentésre enyhül a nyomás a görög kötvényeken és részvényeken.
A görög delegáció pénteken Németországba utazik, hogy tárgyaljanak a Görögországnak nyújtandó európai pénzügyi támogatás feltételeiről.
Reméljük nem lesz újabb ,,nácizás,, :D
Mindenesetre a görögök megpróbálják a berlini és a brüsszeli döntéshozókat meggyőzni arról, hogy Görögország képes képes lesz sikeresen végrehajtani az államháztartási reformterveket.
Kérdés mi lesz ennek az ára? Reméljük, minden görög állampolgár életfeltételeit figyelembe vették.

Share