|
Kedves Olvasóm!
Tudom Rólad, hogy olyan valakit tisztelhetek Benned, aki érdeklődik, sőt többé-kevésbé már el is igazodik a pénz-, és tőkepiacok, a tőzsdék világában.
A FOREX Akadémiával szorosan együttműködve, a második közösen szervezetett képzésünkről írok Neked.
Az oktatási koncepciónkat olyan tematika szerint építettük fel, amely lehetővé teszi a tanfolyam során átadott piaci és kereskedési ismeretek ellenőrzött keretek közötti elmélyítését, a közösségünk tagjainak folyamatos, magas színvonalú szakmai és technikai támogatását.
Olvasóink számára olyan, egyedi igényeikhez igazodó lehetőségek állnak rendelkezésre, mint a Tradingroom, a személyes konzultációk, a zárt szakmai fórum, amelyben a kereskedést hivatásszerűen űző, profi traderek elemzéseit, előrejelzéseit lehet elérni. Számos, ingyenesen letölthető szakmai anyag, a kereskedés eredményességét elősegítő technikai lehetőség biztosítja Társaságunknál, a FOREX Akadémiánál végzett hallgatóink részére a saját ütemük által diktált fejlődést és továbblépést.
Igen, jól látod, ma a piacon nem találsz a fenti szolgáltatásokkal szemben igazán versenyképes ajánlatokat, hiszen a hallgatóink, illetve a közösségünk tagjai által élvezett előnyöket – amelynek természetesen része az ingyenes számlanyitási szolgáltatásunk – így, egy csomagban sehol máshol nem lehet elérni.
Számunkra, a ForexCurrencyBlog munkatársai számára elsődleges, hogy ÜGYFELEINKET SEGÍTSÜK CÉLJAIK ELÉRÉSÉBEN, hogy TE IS SIKERES, és mondjuk ki őszintén, egyre GAZDAGABB TAGJA lehess KÖZÖSSÉGÜNKNEK.
Veled együtt szeretnénk igazolni annak tényét, hogy a legjobb befektetés az Önmagunk fejlesztésébe invesztált idő és pénz, mert BIZTOS MEGTÉRÜLÉSSEL JÁR, és MÁSOKTÓL FÜGGETLEN, SZABAD ÉLETET BIZTOSÍT.
Dönts megfontoltan a jövődről!
A június 20-27-29-én, Budapesten, a Danubius Hotel Arenában megrendezésre kerülő
3 napos Forex Tanfolyamunk
Neked is alkalmat nyújt, hogy csatlakozz Hozzánk, és a jövőben számíthass támogatásunkra, hogy együtt fejlődhessünk, és egymást segítve érjük el egyéni és közös céljainkat!
Ha eddig nem éltél a kedvezményes díjfizetés lehetőségével, még megteheted, ha beírod a regisztrációkor a „Gery” jelszót így a 10.000,- Ft megtakarítással, a 119.900,- Ft + Áfa helyett, mindössze 109.900.- Ft. + Áfa összeget kell fizetned a részvételért!
Regisztrálj most, hogy a segítségünkkel megszerzett ismereteiddel szabad és független jövőt építhess magadnak!
Találkozzunk június 20.-án, a 3 napos Nyári FOREX Tanfolyamunk első előadásán!
u. i. Minden, a www.forexakademia.com –on igényelt szolgáltatás és termék megvásárlásánál használd a GERY jelszót, és a megrendelés visszaigazolásánál kedvezményekben részesülsz!
Share